![]() |
KisüzemVII. Kisdiófa u. 2
|
A tavaly ősszel megnyitott Kisüzem, a klasszikus irodalmi kávéházi közeget szeretné újra megteremteni a negyed szívében, a Klauzál téren. Az egykori Erzsébet Kávéház helyén található, kora reggeltől késő éjszakáig nyitva lévő helyen - ahol nem mellesleg reggelitől a vacsoráig mindig lehet jókat enni is -, egész nap lehet ücsörögni és dolgozni egy laptop és egy kávé mellett, délután megbeszéléseket folytatni, majd este egy koncert meghallgatása után még hosszasan diskurálni a világ jelenlegi helyzetéről, vagy akár a tegnapi meccsről egy pohár jó bor mellett.
Április 7. szombat 19.00
A kanapé projekt interaktív kiállítás megnyitó
Dürer kávéház, Eckermann, Sirály, Kisüzem.. e helyszínek közös nevezője, hogy életünk meghatározó kulturális közösségi terei, melyek mindannyiunk számára otthonos és biztonságos találkozási pontokat jelentettek és jelentenek. Az elmúlt 10 évben sokat változtunk, helyek múltak el és születtek újak, társaságunkból is sokan kiléptek és számos új tag is közénk került. Ám az, hogy mi egy közösség vagyunk, nem vitás és ennek az élménynek emblematikus szereplője a mindig velünk mozgó-költöző Kanapé.
Horváth Győző a fejébe vette, hogy összeállítja öreg kollégánk memoárját. Hónapokig tartó gyűjtő-kutató munka mellett éveken át fotózta is Kanapé hétköznapjait, duhaj éjszakáit és álmos reggeleit. Ebből az összegyűlt képanyagból láthat most válogatást a közönség párhuzamosan a Sirályban és a Kisüzemben.
20.00 Zenei aláfestés a megnyitóhoz: Ágoston Béla zeneközelítő.
Április 8. vasárnap 14.00-18.00
Sündörgő mesedélután
A Sündörgő legfontosabb eseménye az ingyenes mese-csere piac! Minden résztvevő elhozhatja otthonról már elolvasott, megunt, kinőtt vagy feleslegessé vált mesekönyvét, ifjúsági regényét. A piac bejáratánál ezeket a csomagokat a Sündörgő mesedélután önkéntesei veszik át és helyezik el a standokon. A könyvekért cserébe a látogatók kuponokat kapnak, amivel kedvükre válogathatnak a piacon felhalmozódó kínálatból. A pénztárcákat akár otthon is lehet felejteni, az ingyenes mese-csere piacon nem lesz rá szükség. A Sündörgő mesedélutánt gyerekprogramok kísérik, rajzolás, meseolvasás, zenehallgatás, így senki sem unatkozik majd! Részletes programért keresd a Sündörgő facebook oldalát!
Április 12. 20.00
Bujdosó trió
Bujdosó János triója nemrég ünnepelte fennállásának első évfordulóját, és mindeközben már első lemezük is félkészen! Földszagú grúvok, leheletfinom, szőrmentén érintett húrok, hangfüggönyök libbennek szét a transzcendensre magára reá, gyerekkorunk illatainak tudományos megalapozottságú reprodukciója. Némi feldolgozás-csokor (görög vagy török, egyiptomi, meg a diszkó), plusz a nagy rakás saját szám, szépen félakusztikusan.
Bujdosó János – gitár, loop, effektek
Vajdovich Árpád – nagybőgő
Németh Csaba – dob, ütőhangszerek
Koncert vége adminisztratív és szocio-horrorisztikus akadályok miatt szigorúan este 10 órakor, tessék korán érkezni!
Belépő nincs, de ha tetszett a koncert, lehetőségeid szerint adakozhatsz a zenészek javára a kalapba dobva!
http://soundcloud.com/kisuzem http://soundcloud.com/sulydobo

