zsidomuzeum Magyar Zsidó Múzeum

Cím: VII. Dohány utca 2.
Web: www.zsidomuzeum.hu

Egy önálló, döntően zsidó vallási kegytárgyakat tartalmazó kiállítás gondolata először 1896. évi millenniumi ünnepségsorozat kapcsán merült fel, amikor az ezeréves Magyarország történelmi egyházainak sorában a zsidó vallás is bemutatkozott.
Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség című újság főszerkesztője javasolta, hogy az egyszeri alkalomra összegyűjtött kiállítási anyag legyen egy jövendő zsidó  múzeum bázisanyaga, a múzeum maga pedig a zsidó múlt vallási és történeti értékeinek országos gyűjtőhelye, művészeti központja, tudományos műhelye. Az ötlet a következő évtizedben a magyar zsidóság legrangosabb kulturális szervezete karolta fel és valósította meg.

A körülbelül 1500 tárgyból  álló gyűjtemény első otthona egy Hold utcai lakás volt. A Zsidó Múzeum 1932-ben talált végleges otthonra a Vágó László és Faragó Ferenc tervei alapján a Dohány utcai zsinagógához épített, azzal építészetileg tökéletes egységet alkotó épületszárnyban.
Kevesen tudják, hogy a Zsidó  Múzeum helyén álló házban született Theodor Herzl, Izrael állam megálmodója.

Az 1930-as évek egyre fenyegetőbb légkörében a Zsidó Múzeum szerepe felértékelődött. Egyrészt olyan témájú  kiállításokat szerveztek, amelyek a magyar zsidóság tevékeny részvételét bizonyították a magyar történelem különböző periódusaiban, másrészt kiállítási lehetőséget biztosítottak azon zsidó képzőművészeknek, akik származásuk miatt kiszorultak az országos kiállításokról: Ámos Imre, Perlrott- Csaba Vilmos, Kádár Béla, Bálint Endre, Vajda Lajos műveit csak itt láthatta a közönség. 

1942- ben a múzeum értékes műkincseit a Magyar Nemzeti Múzeum két munkatársa a Nemzeti Múzeum pincéjében rejtette el. A német megszállás alatt a zsinagógával egybeépített Zsidó Múzeum- mivel kapuja kívül volt a gettón- sokak számára a menekülés egyetlen lehetőségét nyújtotta.
Az intézmény ma a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének égisze alatt működik. Gazdag judaisztikai gyűjteménye révén Európa második leggazdagabb zsidó múzeuma. Különösen az utóbbi évtized törekvéseinek eredményeként az egykori, döntően vallástörténeti profilon túl időszaki kiállítások sorozata mutatja be a zsidó alkotók munkáit a filmművészetben, a képzőművészetben, az építészetben, a művészetek és a kultúra megannyi területén.

A fesztivál ideje alatt a résztvevők a múzeumot ingyen látogathatják.

Dec. 12 szombat
17:00 Gyertyagyújtás
Minden nap az aktuális programban feltüntetett előadó gyújtja meg  a gyertyát.
17:30 Gyertyafényes tárlatvezetés - zsidó kegytárgyak szimbólumrendszere, előadással egybekötött tárlatvezetés.
INDOOR STREETART - külső program, egész nap

Kihelyezett program a Sirályban:

20:00 Filmvetítés A B E N D L A N D - A L K O N Y A T - Fred Kelemen filmje (Németország/Portugália 1999 német nyelven angol felirattal; 140 perc)
abendlandnightfall

A Negyed6 Negyed7 Fesztivál programsorozatában  2009 december 12-én, 20:00 órakor Fred Kelemen ABENDLAND  című filmje kerül bemutatásra a Sirály pincéjében.A vetítést követően Fred Kelemen Dettre Gábor filmrendezővel beszélget.

„… az emberi sérülékenységet és fájdalmat próbálja valamilyen módon megérteni, megérteni és érzékeltetni. Ezek a filmek érzékenyek és törékenyek. Törékeny, érzékeny emberek történetét fogjuk látni, és Fred képes arra, hogy megszerettesse velünk figuráit. Szerintem ez bőven elég. Sőt , ez talán a legtöbb.”   Tarr Béla

 

 

Dec. 13, vasárnap
16:00 Balázs Gábor előadása - Alexander Jánáj - a sötétség uralmának szimbóluma a rabbinikus forrásokban
17:00 Gyertyagyújtás
FÉNYVETÍTÉS - külső program

Dec. 14, hétfő
14-15:00 Titkos Kincsek nyomában
17:00 Előadás – Fény és csoda a vallásban
17:00 Gyertyagyújtás

Dec. 15, kedd
14-15:00 Titkos Kincsek nyomában
16:00 Pfisztner Gábor előadása -Adi Nes- biblical stories
17:00 Döme Gábor művészettörténész előadása - Fény: művészeti médium a XXI. szd-ban
17:00 Gyertyagyújtás