Tematikus túrák a régi pesti zsidó negyedben
Rossz idő esetén a túrák találkozási helyén, a Mozaik teaház és Kávézóban (VI. Király u. 18) beszélgetés a túravezetőkkel!
Kocsmák & kulturális terek
December 11., péntek, 19.00 - 20.30, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
A régi pesti zsidó negyed fontos hagyományát élesztették fel azok a vállalkozó kedvű fiatalok, akik 8-10 évvel ezelőtt itt megalakítottál az első Romkocsmát. A túra ebből az alternatív kultúrából építkezik, olyan további kulturális-művészeti kezdeményezéseket is szem előtt tartva, mint a „Rumbach kultúr-utca”, galériák, street art. A túra során látogatás egy meglepetés galériában! (Aki vezet: Bálint Móni)
Király utcán innen és túl
December 12., szombat 11-13.00, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
A Király utca, a történelmi zsidó negyed emblematikus része, mely egykor Budapest legnépesebb utcája volt. A vezetett túra során ezen a történelmi utcán végigsétálva megismerheted az elmúlt kétszáz év helyi történetét, lakosait, különös tekintettel a jelen helyzetre, vagy hogy hol helyezkedik el ma a Király utca Budapest és a negyed kulturális-közösségi térképén. Számos új gazdasági és kulturális kezdeményezés ötlet van arra, hogy a Király utca mely irányba tartson: desing? kultúra? a kettő ötvözete vagy valami egészen más? –és Te, hogy gondolod? (Aki vezet: Bálint Gyula)
Fel a fejjel! - Homlokzatok a Klauzál tér környékén
December 12., szombat, 14-15.30, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
Mit mond el egy ház homlokzata, mi az a középrizalit, a mellvéd, a szemöldökpárkány, s melyek a stílusjegyek közötti különbségek? Melyek a díszítések és melyek a funkcionális elemek, ki, s mikor építette őket? Hídvégi Violetta építészettörténész a Klauzál utca - Klauzál tér - Dob utca környékén levő házak homlokzatán keresztül avat be bennünket a környék építészeti sajátosságaiba és történetébe. Hídvégi Violetta a nemrég megjelent „Kismező – Nagymező – Broadway” kötet egyik szerzője, számos építészettörténeti, helytörténeti könyv és cikk szerzője, szerkesztője, a Fővárosi Levéltár munkatársa.
Multikulti zsidó negyed – avagy zsidó negyed a város szélén!
December 13., vasárnap 11-13.00, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
A történelmi zsidó negyed kialakulása óta számos náció, kultúra olvasztótégelye: németek, magyarok, morvaországiak, galíciai zsidók, görögök, örmények, macedónok, románok, szerbek, cigányok, franciák, amerikaiak – és még sorolhatnánk a napjainkig a negyedben élő – vagy valaha élt népcsoportokat. A Klauzál téri piacon a disznóhússal kereskedők gond nélkül megfértek a kóser libaárusokkal, a bérházakban a jómódú kereskedők, polgárok pedig a negyedre a századfordulón divatos kávéházak, kabarék közönségével. A különböző kultúrák békés együttélése a negyed történetéhez tartozik – ez alól csak a II. vh. gettósítása kivétel. A túra során a kulturális sokszínűség jegyében teszünk majd egy kört a 19. század kezdetétől napjainkig. (aki vezet: Piroch Kata)
Egy utca – két évszázad
December 13., vasárnap 14.00-16.00, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
Két évszázad várostörténete a Csányi utca házain keresztül. Séta a 19. század közepén épült kisvárosi jellegű házaktól – a 21. századi posztmodernbe. Kemény Mária, művészettörténész az Óvás! Egyesület aktív tagja, többek között a „Kismező, Nagymező, Broadway” c. nemrég megjelent köny szerkesztője.
Interaktív városvezetés
December 15., Kedd, 14.00-16.00, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
Interaktív várostörténeti túra a Haver Alapítvány szervezésében. Ezen a vezetésen nem a túravezetőé a fő szerep, ő csak impulzusokat ad ahhoz, hogy mindenki a saját – e negyedről szóló történetét megírja, felfedezze, újraírja vagy épp felolvassa.
(Aki vezet – kérdez és válaszol: Baliga Judit)
Interaktív városvezetés
December 16., Szerda, 14.00-16.00, Találkozó a Mozaikban (VI. Király u. 18)
Interaktív várostörténeti túra a Haver Alapítvány szervezésében. Interaktív várostörténeti túra a Haver Alapítvány szervezésében. Ezen a vezetésen nem a túravezetőé a fő szerep, ő csak impulzusokat ad ahhoz, hogy mindenki a saját – e negyedről szóló történetét megírja, felfedezze, újraírja vagy épp felolvassa.
(Aki vezet – kérdez és válaszol: Baliga Judit)
Tudod, hogy hányféle lehet egy zsinagóga épülete? Hogy miként lesz egy kaszinóból zsinagóga és egy zsidó templomból keresztény? Ha nem, akkor fedezd fel velünk Budapest 22 zsinagógájának történetét, kulturális örökségét és meglepő történetekkel teli közösségeit!
A Zsinagóga Tours program keretein belül egy év alatt körbejárjuk, megbeszéljük ezen éplületek és a hozzájuk tartózó közösség életét.
A Hanuka Fesztivál ideje alatt a 7. kerület két zsinagógáját, a Kazinczy és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát járjuk körbe a KIDMA szervezésében.
December 11. péntek 16:00 – 18:00 – Kazinczy utcai zsinagóga
Program: gyertyagyújtással egybekötött péntek este ortodox módra. Kérünk mindenkit, hogy az alkalomhoz és a helyhez illő öltözetben jöjjön.
Találkozó: 15:40 Sirály (Király utca 50.)
Tervezett program: építészeti szeminárium a zsinagóga jelenéről, múltjáról és jövőjéről az RS9 kávézóban, ezt követően az épület felfedezése, gyertyagyújtással.
Találkozó: 15:50 RS9 Stúdió (Rumbach Sebestyén utca 9.)
December 16. szerda 16:30
Az orthodox hitközség dísztermében (Dob u 50) az Autonóm Orthodox Hitközség és a Wesselényi utcai Amerikai Alapitványi iskola közös hanukai programja, és tanulás.
